03.01. Szöul

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szöuli látogatása

2016. február 25-én Szöulban tartották a magyar-dél-koreai gazdasági vegyesbizottság második ülését. Az ülésen részt vevő magyar delegációt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a dél-koreai küldöttséget pedig Joo Hyung-hwan kereskedelmi, ipari és energiaügyi miniszter vezette. A felek áttekintették a kétoldalú gazdasági kapcsolatok aktuális kérdéseit. A bizottsági ülésen túl látogatása során Varga Mihály miniszter több jelentős koreai vállalat vezetőivel folytatott megbeszélést. A GVB keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a koreai Small and Medium Business Administration között a kis- és közepes vállalkozások közötti kapcsolatok fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodás született, ezenkívül az aláírt dokumentumok szerint a Magyar Turizmus (MT) Zrt. a jövőben együttműködik a Koreai Turisztikai Hivatallal, valamint a Koreai Utazási Irodák Szövetségével is. A gazdasági és turisztikai szálak elmúlt időszakbeli intenzívebbé válása felvetette közvetlen légi járat beindításának igényét Szöul és Budapest között. Az egészségipari együttműködés területén a Semmelweis Egyetem, valamint a Samsung Medison írt alá megállapodást, melynek értelmében a SOTE lesz a cég közép-kelet-európai régiójának oktatási központja.




03.14. Szöul

Rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság Szöulban

Kiemelkedő sportsikernek örülhettünk a 2016. március 11–13-án Szöulban megrendezett rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon. A szombati versenynapon 500m-en Liu Shaolin Sándor arany-, Liu Shaoang bronzérmet szerzett, 1500m-en pedig Liu Shaoang másodikként ért célba. Vasárnap Liu Shaolin Sándor összetettben a harmadik helyet szerezte meg, miközben Liu Shaoang az ötödik helyen végzett. A férfiak 5000m-es váltóversenyében a magyar váltó a negyedik helyet szerezte meg. A nők 1000m távján a ranglista futamban Bácskai Sára Luca és Jászapáti Petra a második és harmadik helyet megszerezve a 18. illetve 19. pozícióban fejezték be a versenyt. Összetettben Bácskai Sára Luca 18., Jászapáti Petra 23. lett. Ezzel Szöulban megszületett az egyre sikeresebb magyar rövidpályás gyorskorcsolya szakág első világbajnoki aranyérme, illetve első alkalommal állhatott magyar sportoló a dobogóra az összetett versenyszámban is. Jó jel a dél-koreai Pyeongchangban két év múlva megrendezendő téli olimpia előtt, hogy a most szerzett éremkollekció az eddigi legjobb világbajnoki szereplésünket jelenti. A vasárnapi döntőkön jelen volt és a magyar csapatnak szorított Csaba Gábor nagykövet és családja. Ezúton is gratulálunk a magyar válogatottnak a kiemelkedő eredményekhez!




03.22. Szöul

Nemzeti Ünnepi Fogadás

Csaba Gábor nagykövet és felesége meghívására idén március 17-én ismét a nagyköveti rezidencia adott otthont az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepi fogadásnak, amelyet közel 80 honfitársunk tisztelt meg jelenlétével. A vendégeket hagyományos a hazai ízeket idéző ételek, magyar borok és pálinka, valamint idén második alkalommal helyben sütött kürtőskalács várta. A fogadás kiváló alkalmat kínált arra, hogy a Koreai-félsziget különböző pontjain élő magyar közösség tagjai személyesen is találkozzanak. A hagyományos baráti összejövetel idén kiegészült a Hankuk University of Foreign Studies magyar tanszékének oktatóival és tíz hallgatójával.