07.14. Szöul

Bemutatkozik az EU a koreai középiskolákban

A szöuli EU Delegáció kezdeményezte, hogy tagországi nagykövetek látogassanak meg szöuli középiskolákat, és különleges osztályfőnöki óra keretében tartsanak ismeretterjesztő előadásokat az EU-ról, illetve saját országukról. Az „EU goes to School” elnevezésű program 2014 júniusában indult el, a magyar nagykövetség számára elsőként kijelölt Guil Középiskolában július 11-én Baloghdi Tibor ügyvivő tartott előadást a diákok számára az EU történetéről, felépítéséről és működéséről. Ezt követően interaktív beszélgetés formájában a diákok Magyarországról tettek fel kérdéseket. A program lehetőséget nyújt arra, hogy a külvilág felé fogékony diákok az EU-ról első kézből alapvető információkat kapjanak, illetve az egyes országokkal kicsit bővebben megismerkedhessenek.

20140711EUgoestoschools.jpg

07.28. Szöul

Magyar sikerek a 22. Nemzetközi Hapkido Bajnokságon

A Deahanminguk Hapkido Federation szervezet szervezésében 2014. július 26-án Szöulban került megrendezésre a kulturális, sport- és turizmussal kapcsolatos ügyekért felelős miniszter, valamint a Daelim Egyetem vezetése által kiírt 22. Nemzetközi Hapkido-verseny. Magyarországot a Daehanminguk Hapkido Hungary csapat képviselte, Kiss Tibor mester vezetésével 8 fő volt jelen az eseményen, amelyen 600 induló nevezett a különböző bajnoki címekért.

A Nagy Sebestyén Csaba–Simkó Dániel páros a 12 évesek, a Ványi Gergő–Tímár Gábor páros pedig a 15 évesek között önvédelmi kategóriájában szerezte meg az 1. helyezést, örömet és elismerést szerezve ezzel a magyar csapatnak és a magyar Hapkidónak!

Az egyesület a Hapkidót aktívan tanuló és a gyermekeket segédedzői munkával is segítő Verebi Róbert támogatásának köszönhetően utazott a Koreai Köztársaság fővárosába. Verebi Róbert mellett a csapatot elkísérte Szöulba Rácz Krisztián és az utat kamerán rögzítő Süle Balázs.

20140726Hapkido2.jpg