12.01. Szöul
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos koreai látogatásaOrbán Viktor miniszterelnök 2014. november 27-29. között hivatalos látogatást tett a Koreai Köztársaságban. Magyarország miniszterelnökét a kormány öt tagja kísérte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalásokat folytatott a Koreai Köztársaság elnökével, Park Geun-hye elnök asszonnyal, továbbá több koreai nagyvállalat, köztük a Samsung Electronics, a Hankook Tire, a Hyundai Corporation és a KDB Bank vezetőivel. A hivatalos program részeként Miniszterelnök úr részt vett a Koreai Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (KITA) és a Magyar Nemzeti Kereskedőház által közösen szervezett magyar–koreai üzleti fórumon, valamint előadást tartott „Magyarország és Európa a változó világban” címmel a Hankuk University of Foreign Studies (HUFS) egyetemen, ahol a Koreai Köztársaság egyetlen magyar tanszékének vezetőségével, tanáraival és diákjaival is találkozott. A hivatalos látogatás végén a magyar delegáció ellátogatott a két Korea határán fekvő demilitarizált övezetbe.
A két vezető csúcstalálkozójának alkalmából az alábbi kétoldalú megállapodásokat írták alá:
· Oktatási megállapodás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Koreai Köztársaság Oktatási Minisztériuma között
· Légiközlekedési Megállapodás Magyarország kormánya és a Koreai Köztársaság kormánya között
· Jogosítványok kölcsönös elismeréséről szóló megállapodás Magyarország kormánya és a Koreai Köztársaság kormánya között
· Technológia finanszírozási megállapodás a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Koreai Köztársaság Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága között
A Magyar–Koreai Üzleti Fórumon aláírták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és koreai partnerintézménye közötti együttműködési megállapodást, valamint három, cégek közötti üzleti szerződést.
A miniszterelnöki látogatásról készült rövid videofilm itt megtekinthető:
https://www.facebook.com/video.php?v=10152860005166093&set=vb.298090296092&type=2&theater
